Néhány érdekesség a LED fényforrásokról

Lencsevégen a második generációs Google Glass

2017.08.31 10:19

A Google Glass második generációs kiadásával kapcsolatban már több pletyka is érkezett az elmúlt hónapok során – az egyik azt állította, hogy az új okosszemüveg Intel processzor köré épül majd és sokkal jobb akkumulátoros üzemidőt kínál, mint elődje.

A napokban újabb információk érkeztek az újdonsággal kapcsolatban, hála az FCC által készített fotóknak, illetve az informátoroknak. 

A fotók alapján az új Google Glass – ami egyébként a Google Glass Enterprise Edition nevet viseli – egy fél szemüveg formájában érkezik, amelynek csak egy szára van, benne az összes fontos elektronikai komponenssel. A ház teljesen zárt, azaz a por ellen tökéletesen védett, sőt, a jelenlegi információk alapján bizonyos mértékig vízálló is.

A szemüvegszár elejére egy gömbcsukót szereltek, amellyel hatékonyan beállítható az apró kijelző, így a szemüveg viselője kényelmesen használhatja az eszközt. A kijelző – ami egyébként egy speciális prizma – az első generációs megoldáséhoz képest nagyobb képátlóval büszkélkedhet. A szárat a korábbi tapasztalatok alapján megerősítették, így az most már nehezebben törhet el – ha rendeltetésszerűen használják. Arról egyelőre nincs hír, hogy az új kiadás fedélzetén pontosan milyen processzor dolgozik, és ez a friss fotók alapján sem világos, de annyi azért kiderült, hogy a rendszer 802.11ac WiFi támogatással érkezik. Nagyon nagy újítás, hogy ennél a modellnél egy LED is helyet kap az előlapon, ami arról árulkodik, készít-e éppen fotót vagy videót a Google Glass tulajdonosa – az első generációs Google Glass fedélzetén még nem volt ilyesmi, így nem lehetett tudni, mikor aktív a beépített kamera.

Az új Google Glass érdekesnek tűnik, azt viszont feltétlenül érdemes kiemelni, hogy az FCC tesztjein szereplő példány még nem biztos, hogy a végleges dizájnt alkalmazza – könnyen lehet, hogy a végleges változatot két száras szemüvegkeretre építik. Az FCC csak és kizárólag a vezeték nélküli kommunikációs képességeket vizsgálja, így a tesztre elég beküldeni a működő elektronikát tartalmazó, de még nem végleges dizájnnal rendelkező Google Glass v2 prototípust is.

A fotón látható példány üzleti felhasználóknak készült. Arról egyelőre nincs információ, hogy a termék pontosan mikor jelenik meg, valamint az is rejtély, milyen listaárat kap.

forrás: ipon

Webáruház készítés
argep.hu olcsobbat.hu